Web 2.0

Korunk legnagyobb üzleti lehetősége

Nagy ritkán, talán összesen kétszer háromszor élete során találkozhat egy lehetőséggel, ami jelentősen megváltoztathatja az életét. Ezek a lehetőségek általában szoros kapcsolatban vannak valamilyen alapvető, saját életünket is érintő technológiai, politikai, társadalmi vagy gazdasági változással. Például, hogy konkretizáljuk a dolgot, volt idő, amikor senkinek sem volt mikrohullámú sütője, manapság pedig gyakorlatilag mindenkinek van, teljesen általános eszközzé vált. Ha Ön negyven éves, emlékezhet arra, mikor még nem volt mobiltelefon, azonban ha ennél fiatalabb, a mobiltelefon és az állandó elérhetőség mindig is rendelkezésére állt. A számítógépek hasonló módon paradigmaváltó eszközök. Az Internet pedig még inkább.

Meggazdagodott a mikrohullámú sütőkből, a mobiltelefonokból, a számítógépekből vagy az Internetből?

Ha nem, akkor pontosan tudja, mire akarunk itt kilyukadni. Ha igen, akkor pedig annál inkább érti.

Korunkban az első számú üzleti lehetőség nem a web, hanem a web 2.0.

A web 2.0 és a közösségi oldalak

A Microsoft szerint fontos vízválasztón vagyunk túl: most először az emberek több időt töltenek online, mint a tévé előtt. A fiatalabb generáció számára ez magától értetődő, az idősebbek számára pedig nehezen felfogható dolog. A webes üzletmodellben végbement alapvető változás a következő: eleinte egy használható kommunikációs platformot jelentő hálózat létrehozása volt a cél; a következő lépés a forgalom irányítása (SEO – Search Engine Optimisation / Keresőmotor Optimalizálás) és a tekintetek weblapra irányítása volt; manapság azonban a trend arról szól, hogy az emberek kapcsolatot teremtenek egymással a weben, és közben nagyrészt ők hozzák létre a tartalmakat is. A tudósok és az elemzők a közösségi oldalaknak elképzelhetetlen mértékű változtatási erőt tulajdonítanak, tegyük hozzá: teljes joggal.

A web 2.0 lehetőséget kínál Ön számára, hogy részt vegyen ebben a forradalomban, és közvetlen haszna lehessen belőle – hogy pénzt kereshessen egy bizonyosan világméretű változást hozó trenddel.

Itt ingyen regisztrálhat közösségi oldalunkra.

(Természetesen a közösségi oldalon minden további, tudnivaló megtalálható)